Kedves Színházbarátok!
Az idei esztendő különleges jelentőséggel bír az Esztergomi Várszínház életében: 2010-ben ünnepli fennállásának és működésének huszadik évfordulóját. Ez a fontos jubileum remek lehetőség arra, hogy az impozáns játszóhely régi hívei az elmúlt időszak vendégteátrumainak „visszatapsolt” fellépései során úgy legyenek új, mai élményekkel gazdagabbak, hogy felidézik a tegnapok szépségeit. Ám hasonlóképpen nagyszerű alkalom kínálkozik arra, hogy akik számára e színház – a színház – világa ismeretlen birodalomnak számított, megkedveljék, és örök szövetséget kössenek vele. Az ez évi műsortematika mindezt segíti elő, miszerint a nyár folyamán először a temesvári, majd a komáromi, s végül a nagyváradi teátristákat és produkcióikat köszönthetjük a veretes, nagy múltú falak között. Így láthatjuk például előbb a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház előadásában Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern című darabját, azután a Rév-komáromi Jókai Színház bemutatásában Vajda Katalin: Anconai szerelmesek című színművét és később a Nagyváradi Állami Színház prezentálásában Goldoni: Kávéház című szerzeményét.
A Várszínházunk tartós sikerének titka kettős. Úgy figyel a nézőkre, hogy ragaszkodik a bevált hagyományaihoz, vagyis – a teljesség igénye nélkül – bábtábort szervez kicsiknek és nagyoknak (idén immáron tizedik alkalommal), folytatja a Vár a színhely! elnevezésű programsorozatát, amikor is esztergomi amatőr (diák-) színjátszók mutatkoznak be. Saját előadásában állít darabokat színpadra (a Mindszenty-konferenciához kapcsolódóan Székelyhídi Ágoston: Végítélet című drámáját), vagy testvértársulatokat invitál mindnyájunk örömére játszani: egy Cyrano-előadásra a Pesti Magyar Színházat, a Belvárosi Színházat, hogy „feltegye a kérdést”: Komámasszony, hol a stukker?, s Moliére-t játszani a Budaörsi Játékszínt.
S ezen túlmenően a várszínházasaink népszerű (abszurd humorú) komédiásoknak engedik át a terepet (L’art pour l’art Társulat), igényes és kedvelt zenei produkciókat hoznak hozzánk, idén Kegye János pánsíp- és Molnár György harmonika-koncertje mellett találkozhatunk Herczku Ágnessel (az „Arany és kék szavakkal” című önálló estjén) és a Budapest Bár népszerű muzsikusaival, akik a Tánc című produkciójukkal fogják jókedvre bírni a közönséget.
A kőszínházi tradíciókon túl nagyszabású, látványos műsorokkal bővül a kínálat: Bazilika előtti téren Palya Bea, Lajkó Félix és Boban Marković adnak közös koncertet, illetve „Eszencia – a ritmus ünnepe” címmel a már visszatérő vendégnek számító ExperiDance Produkciót köszönthetjük itt, és a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában ismert filmslágerek hallhatóak (mialatt a vásznon az adott film képei pörögnek).
Az esztendők bizonyították a helyi (és a messzebbről érkezett) közönség érdeklődését – és szeretetét – a királyváros teátruma iránt. A bizonyíték a teltházas működés. A pótelőadások beiktatása.
Azt hiszem, joggal érezhetem úgy, hogy van mit szeretnünk az Esztergomi Várszínházban.
Kérem hát, lapozza fel ezt a kis műsorfüzetet, és válasszon kényére-kedvére az idei kínálatból. Nem baj, ha most az egyszer küzdenie kell – a bőség zavarával.
Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere






